Oldalunkon a Balatonfüred – Veszprém – Balatonalmádi háromszög településeinek gyerekprogram kínálatát és gyerekekhez, gyermekneveléshez kapcsolódó szolgáltatásait szeretnénk összefoglalni.

Az itt található települések:

Veszprém

Veszprém megye székhelye, a régiónk központja. A királynék városa. Egyetemi város. 2023-ban Európa kulturális fővárosa.
A város a Séd patakot övező dombokon és völgyekben terül el, három kistáj találkozásánál: a Bakony hegyvonulata, a Balaton-felvidék és a sík Mezőföld északnyugati nyúlványa által határolt, átlagosan 270 m tengerszint feletti magasságú Veszprémi-fennsík területén. 
Veszprém a legmagasabban fekvő megyeszékhely.

Honlapja: veszprem.hu

Balatonalmádi

A Balaton északkeleti csücskében fekszik, 4 városrészből áll: Almádi, Budatava, Káptalanfüred és Vörösberény. A város a víz felé nyitott, míg a környező dombok megvédik az uralkodó szelektől. Első írásos említése egy 1493-as latin nyelven írott szőlő adás-vételről szóló oklevélben történt.
A fürdőélet 1874-ben indult meg hivatalosan a településen.

Honlapja: balatonalmadi.hu

Balatonfüred

„A Balaton északi partjának fővárosa”, a Balaton-part legrégebbi üdülőhelye. A település területét már az ősember is lakta, de régészeti emlékek a római kortól maradtak fenn és teszik érdekessé a városbeli sétát.
Nevét először 1211-ben a tihanyi apátság birtokösszeírásában említik. 
Idegenforgalma századokra nyúlik vissza: a gyógyvízzé nyilvánított füredi savanyúviznek köszönhetően 1971-ben gyógyüdülőváros lett, 1987-től a Szőlő és a Bor Nemzetközi városa címet is viseli

Honlapja: balatonfured.hu

Alsóörs

A Somlyó-hegy oldalára épült ősi település, mára kiterjedt fürdőteleppel várja az ide látogatókat. A település és környéke is lakott volt már a római korban, de első ismert írásos említése az 1200-as évből való.
Vendégváró üdülőhely, hatalmas fövenystranddal, nyaranta gazdag szórakoztató és kulturális program kínálattal.

Honlapja: alsoors.hu

Csopak

A település területe is lakott lehetett már az őskortól. Első írásos említése 1277-ből származik.
A kiváló szőlészet és borászat már a középkortól jellemzője a településnek, ehhez csatlakozott később a malomipar, a savanyú víz és a fürdőélet.
A Csopaki Strand a Balaton egyik legszebb és legkedveltebb strandja.

Honlapja: csopak.hu

Felsőörs

A település saját tóparttal nem rendelkezik, bár egyes részeiről csodás kilátás nyílik a tóra.

Honlapja: felsoors.hu

Lovas

Lovas a Balaton-felvidék egyik gyöngyszeme, a Királykút völgyének kapujában fekszik. A község területén murvabányászat közben a régészek őskori festékbányát találtak, amelyet ez emberiség történetének egyik legősibb festékbányájának tartanak.

Honlapja: lovas.hu

Nemesvámos

Veszprém szinte közvetlen szomszédságában található település, a Balaton partjára innen is autózni kell egy picit. Itt található a balácapusztai római kori villagazdaság, amely a honfoglalás előtti korszakból maradt fenn és a feltárása még napjainkban is tart.

Honlapja: nemesvamos.hu

Paloznak

A Csopak és Lovas között fekvő kis községet a Balatonfelvidék ékszerdobozának is szokták hívni. A Hild -díjjal kitüntetett település egész évben érdemes felkeresni, a nyári szezonban koncertek, kiállítások, hagnversenyek szórakoztatják az idelátogatókat, az év egészében pedig nagyszerű kirándulások kiindulópontja lehet.

Honlapja: paloznak.hu

Szentkirályszabadja

Ide sokan érkeznek kerékpárral, hogy megcsodálják a az Árpád-kori templom alapjaira épült román stílusú katolikus templomot, a település református templomát vagy a Tájházat (egykori Radnóti Emlékház) és a Szent István király-kutat.
Radnóti Miklós költő munkaszolgálatos fogolyként innen indult az utolsó gyalogmenetre, s itt írta utolsó fennmaradt versét is.

Honlapja: szentkiralyszabadja.hu

Veszprémfajsz

A község a nevét Árpád fia Jutas fiáról, Fajszról kapta. Közvetlen szomszédja Nemesvámos.

Honlapja: veszpremfajsz.hu


Forrás: Wikipédia és a települések honlapjai.