A “balatoni gyerekek” egy olyan online információs bázis, amelynek elsődleges célja, hogy a Balatonalmádi – Veszprém – Balatonfüred régióban élő családoknak bemutassa a gyerekprogramokat, a fellelhető korai fejlesztési lehetőségeket és a nekik szóló szolgáltatásokat.

Szeretnénk, ha szolgáltatásunk megkönnyítené a szülők életét, amikor minőségi családi programot keresnek és bátorítaná azokat a szülőket is a közösségi programokra, akik sajátos nevelési igényű gyermeket nevelnek.  

Kik vagyunk?

Néhány éve költöztünk a Balaton mellé, akkor még egy kisfiúval, aztán nemsokára egy újabb kisfiúval gyarapodott a családunk. Az első gyermekünk koraszülöttsége és más egészségügyi problémái miatt speciális figyelmet és fejlesztést igényel, ezért ideköltözésünkkor egyből nekiláttunk feltérképezni a fejlesztési lehetőségeket számára, és akkor szembesültünk azzal, hogy milyen jó lenne, ha egy helyen minden szóba jöhető információ és szolgáltatás megtalálható lenne, ami elérhető itt, a mi otthonunk közelében.
A fejlesztő foglalkozások jelentették nekünk a gyerekprogramokat.

Második kisfiunk érkezése után jöttünk rá, hogy nem is tudjuk hol keressük a “tipikus” gyerekprogramokat és milyen jó lenne, ha egyben láthatnánk, hogy a környező településeken milyen lehetőségek vannak. Innen jött az ötlet, hogy gyűjtsünk össze mindent egy honlapra, osszuk meg a saját tapasztalatainkat minden különleges gyermek és főleg a számukra programot szervező szüleik számára.

Hol vagyunk?

Tevékenységünkkel szeretnénk lefedni a Balatonalmádi – Veszprém – Balatonfüred régiót, ahonnnan majd néha-néha ki is tekintünk, de maradunk a Balatonfelvidéken.
Ezeket a településeket gondoltuk, hogy jó lenne egy csoportba gyűjteni a programok és szolgáltatások szempontjából.

Mit csinálunk?

Mindent, ami segíti a kisgyermekes és/vagy sajátosm nevelési igényű gyermeket nevelő családokat.
Fő célunk, hogy az itt élők számára könnyen megtalálható legyen minden gyermekeket érintő program, szolgáltatás, információ főként, de azért jól használható legyen az oldal az ide nyaralni, kikapcsolódni érkező családok számára is. 
Nagyon sok tervünk és ötletünk van, reméljük hamarosan minden látható lesz itt a honlapon és a Facebook oldalunkon is.

Üzennél nekünk?

Van olyan tartalom, amit hiányolsz az oldalról? Esetleg egy jó programot ajánlanál? Fejlesztő vagy és szeretnél megjelenni az oldalon? Hirdetnél?

Töltsd ki az alábbi űrlapot és egyből eljut hozzánk az üzeneted!