Az Edisonplatform hiteles iránytűként szeretné segíteni a szülőket a gyerekek fejlesztésében.
A közösségi és szakmai jelölések alapján összeállított listán 100 olyan hazai, innovatív és jövőbarát kezdeményezés található, amelyek óvodások és iskolások jövőben kritikus tudását és készségeit fejlesztik iskolai kereteken túl.
“Hogyan készítsük a gyerekeket a jövőre, amikor minden bizonytalan?”
Az Edisonplatform és a Gemius Hungary közös kutatása szerint 10-ből 8 szülő aggódik ezen a kérdésen a gyermekei jövője kapcsán. Szakemberek egyöntetűen állítják, hogy a jövőben a szaktudás mellett felértékelődnek azok a képességek, amelyek minden helyzetben, és bármilyen váratlan, dinamikusan változó szakmában, világban szükségesek. Az lesz a fontos, hogy merünk-e a bátorságunkra, kíváncsiságunkra, kreativitásunkra támaszkodva alkalmazkodni a kihívásokhoz.
Veres Rita, az Edisonplatform vezetője elmondta, hogy az általuk összeállított listán olyan gyerekeket fejlesztő kezdeményezések szerepelnek, amelyek a tárgyi tudás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a jövőben kulcsfontosságú kompetenciák fejlesztésére.
A 100-as lista pedig itt böngészhető: https://nlc.hu/edison100/ Mi több, most mindenki szavazata számít, hogy kiderüljön melyik kezdeményezés lesz a közönség kedvence. Szavazzatok augusztus 29-ig!
Forrás: nlc.hu