December van, hideg van, korán sötétedik. Mégis érdemes ilyenkor is kimozdulni, mert a környékbeli települések varázslatos adventi programokkal várnak mindenkit!

Alsóörs

A karácsonyi ünnepkörre való felkészülés fő helyszíne az Eötvös Károly Művelődési Ház, az ünnepi karácsonyfák bemutatásával itt vette kezdetét az advent és ide várják minden vasárnap gyertyagyújtásra az érdeklődőket.


Balatonalmádi

A Pannónia Advent 2021 rendezvénysorozat során vasárnaponként 17 órakor gyújtják meg az adventi gyertyákat. Sajnos, idén is elmaradnak a zárt térre tervezett programjaik. De egy rövid műsor mindegyik gyertyagyújtásnál lesz.


Balatonfüred

A Piros Templom előtti téren áll a Betlehem, amely egészen januárig látható. Itt gyújtják az adventi koszorú gyertyáit is.

A füredi advent kiemelt programjai itt elérhetők.


Csopak

Advent vasárnapjain a Csonkatoronynál gyúlnak a gyertyák Csopakon, minden vasárnap különleges műsorral is készülnek az érdeklődők számára. December 17-én délután pedig itt tartják a Falukarácsonyt is.


Felsőörs

Sétáljunk a faluban! Közben pedig jó játék lehet az ablakkereső: 24 feldíszített ablak várja decemberben a kíváncsi sétálókat. Segítségül egy térkép, hogy könnyebb legyen a keresés:

Készültek még egy online kalendáriummal is, amelyben az idei év legfontosabb eseményeit, történéseit elevenítik fel a falu életéből.

Paloznak

A falu központjában a hagyományokhoz híven idén is felállították az adventi koszorút és így minden vasárnap 18 órai kezdettel egy kis műsor, sütemények és forralt bor, meleg tea kíséretében meggyújtanak egy újabb gyertyát.

Szentkirályszabadja

Itt is közös játékba kezdett a település, sorra jelennek meg a feldíszített ablakok ahogy közeledünk karácsony felé. A Nemzedékek Háza Facebook oldalán teszik közzé minden nap, hogy merrefelé kell keresgélni az aznapi ablakot.


Veszprém

Az Illatos Advent rendezvényei és az Óváros téren felállított adventi vásár várja az ide látogatókat.

A programok itt érhetők el.


További decemberi családi, gyerekprogramok megtalálhatók a Programnaptárunkban!

Sajnos, mióta tart a járvány már megtanultuk, hogy legyünk elővigyázatosak, tartsuk be az aktuális szabályokat és minden esemény előtt tájékozódjunk, hogy valóban megrendezésre kerül-e, van-e bármi módosulás az eredeti tervekben.

Mindezek ellenére boldog karácsonyvárást kívánunk mindenkinek!