"Bármire képes vagy, ha elszánod magad"

A Fejlesztőközpont ötletadója Utasi-Tóth Panna, aki 2017-ben született, a 30. hétre. Születése után oxigénhiányos állapot lépett fel és életének második hetén az agyi ultrahang cisztákat is mutatott. Szülei ekkor érezték először, hogy a családi utuk „különleges” lesz!
Az első kérdéseket, tanácstalanságot, kontrollokat és fejlesztéseket követően előtérbe kerültek a tapasztalatok.  Ez a sok-sok egymásra épült tudás pedig magával hozott egy gondolatot, hogy „segíteniük kell másoknak is”!
Így született meg a Csodavilág Fejlesztőközpont, amely 2021. december 18-án nyitotta meg kapuit. 
 
Mi várja az idelátogatókat?
A fejlesztőközpont által összefogott szakemberek tudása széleskörű, így 0-99 éves korig mindenki számára tudnak segítséget nyújtani. 
A Fejlesztőház egyediségét mutatja az a kezdeményezés is, hogy míg a gyermeket fejlesztik, addig anya és apa is feltöltődhet ott, például egy finom kávé vagy tea mellett! 
 

Elérhető fejlesztések

Fejlesztők

Diczházi Adrienn

konduktor, Yumeiho terapeuta, komplex mozgásterápiás fejlesztő és TheraTogs terapeuta

Fülöpné Ádám Rita

természetgyógyász, gyermek és felnőtt kineziológus, Access Bars kezelő

Tatay Tímea

gyógytornász, manuálterapeuta, Schroth terapeuta

Mezei Elizabet

gyógytornász

Csuti-Herczeg Zsuzsanna

gyógytornász

Szeleczky Henrietta

gyógytornász

Surányi Sára

gyógytornász

Kovács Kriszta

gyógypedagógus

Elérhetőség

Bejelentkezés: 06-70/783 8781

Honlap: csodavilagfejlesztokozpont.hu
E-mail: info@csodavilagfejlesztokozpont.hu

Cím: 8200 Veszprém, Vilonyai utca 6/A
Parkolás: ingyenes, a lakóházak előtti parkolóban vagy a környező utcákban.
A központ egy lakóépület aljában található, akadálymentesen megközelíthető. 

Közösségi média: